2013. február 27., szerda

4 év Nizzában – a megvalósult álom



Itt arról olvashatsz:

- hogyan fújt össze minket a jeges dán szél?
- miért és hogyan kerültünk Nizzába?
- hogyan teltek napjaink a francia Riviérán?



Közös első lépések – vitamin franchise


Péter és én 2007-ben találkoztunk Koppenhágában egy képzésen, innentől futnak össze életeink szálai.
2007-2008-ban vállvetve építünk ki egy vitamin franchise (ejtsd: frencsájz) hálózatot, amely 10 üzletet számlál Kelet-Magyarországon.

Nagyon szerettük ezt a mindkettőnk számára új szakmát, naponta láttunk a vitaminszedésnek köszönhető egészségügyi csodákat. Jó volt nyomon követni, ahogy vásárlóink felépülnek különféle bajaikból a mi segítségünkkel gondosan összeállított táplálék kiegészítőknek köszönhetően.


Nyakunkon a válság! – Most merre?


Ám jött a válság, minket is megcsapott a szele, ezért úgy döntöttünk, átváltunk. Na jó, de mire váltsunk?
Egy nagyon „bonyolult”, de bevált élettervező eszközhöz folyamodtunk: A4-es spirálfüzet és toll.

Órákon keresztül listáztuk a füzetbe, hogy mit akarunk, és mit nem: pl. nem akarunk kisker hálózatot, viszont euróban akarjuk a bevételt, nem szeretjük a hideget, havat, viszont a tengert, hegyeket, napsütést annál inkább. Ahogy teltek a füzetlapok, úgy kristályosodott a jövőkép, és hogy bizony nagy valószínűség szerint ebből külföld lesz.

Aki már próbálta a füzet + toll párosítást, tapasztalhatta, hogy megnyílik az univerzum, és valahogy olyan emberek, megkeresések, lehetőségek bukkannak elő a semmiből, amik összevágnak a „MIT AKARUNK” listával.

Így volt ez a mi esetünkben is. Péter egy barátja révén kerültünk egy magyar központú céghez, amely franchise partnereket keresett Nyugat-Európába GPS-ben megjeleníthető reklámfelületek forgalmazására (richPOI – ejtsd: ricspoi).
Mivel a francia nyelv adott volt, bevállaltuk Franciaországot, és „ha már lúd, akkor legyen kövér” alapon hozzácsaptuk még Olaszországot is.


Irány Nizza!


A szerződéshez kellett egy francia cég. Előbb azonban el kellett dönteni, hová rakjuk új székhelyünket. Szóba került Párizs (itt éltem 4 éven keresztül még Danone-os korszakomban), de Péter ötletét követve Nizzára esett végül a választás.

Kiderült, hogy mindkettőnknek van korábbi kötődése ehhez a városhoz, és a Côte d’Azur-höz (ejtsd: kot dazür – Azúr part, nevét az azúr színű tengerről kapta).

Nizza - Azúrpart



Én már jól ismertem ezt a területet. Első igazi franciaországi nyaralásom pont itt volt, 1986-ban 3 hetet tölthettem Nizzában, családi környezetben (akkor még meghívó levéllel).
Később, mikor már Franciaországban éltem, és dolgoztam, szintén gyakori vendég voltam a napsütötte délen.

Péter 1997 februárjában járt Nizzában „kis” kitérőt téve egy müncheni építőipari kiállításra menet. Elbűvölte a vakító napfény, a standon napozók, a táj szépsége. Neki se kellett több, eldöntötte, hogy biza ő még visszajön ide!

A személyes vonzódás mellett még egy nyomós érv szólt Nizza mellett, mégpedig Olaszország földrajzi közelsége (alig 50 km).

Új székhelyünk kitűzve, jöhet a francia cégalapítás. Miután feltérképezzük ennek lehetőségét Budapestről, és kis híján hanyatt esünk az ügyvédi óradíjjak láttán, kapjuk magunkat 2009 februárjában, és elindultunk Nizzába céget alapítani.

Elfoglaltuk szállásunkat egy belvárosi hotelben, aztán nyakunkba vettük a főutcát, és bekopogtunk sorra az ügyvédekhez, és közjegyzőkhöz, hogy ki hajlandó nekünk francia céget alapítani.
Így találtunk rá a korzikai származású ügyvédünkre, Bertrand-ra, aki fogadott bennünket előzetes időpont egyeztetés nélkül, meghallgatta sztorinkat, elmesélte gyerekkori magyarországi emlékeit (általában jó valuta magyarnak lenni), aztán megegyeztünk az árban, és egy másnap délelőtti időpontban. Készültek a papírok, Bertrand diktált, egyeztetett, irányított. Kiderült, hogy egy francia kft. megalapítása kissé bonyolultabb, mint Magyarországon. Itt kell székhely, bankszámla, befizetett törzstőke ahhoz, hogy elkészülhessenek az alapító okiratok, és a cégbejegyzés kb. 1 hónapot vesz igénybe. Bertrand telefonál, egyeztet, árajánlatot kér be.

Hipp-hopp, van székhelyünk, céges és magán bankszámlánk, a papírok aláírva, már csak várni kell a bejegyzésre, és a közzétételre.

Szerény véleményünk szerint ilyen gyorsan külföldinek még nem lett cége, és bankszámlája Franciaországban.

Dolgunk végeztével fürdőzünk még egy kicsit a februári napsütésben (+16-20°C van nap közben az otthoni kopogós mínuszokkal szemben), ebéd a tengerparton, kávé a teraszon, dolce vita (ejtsd: dolcse vita – édes élet). Hazafelé megállunk még Milánóban pár napra, feltérképezzük ott is a lehetőségeket.


Belép a GPS reklám az életünkbe – ismét egy új szakma


Telik-múlik az idő, egy téli délután bejegyzésre kerül a cég, aláírjuk a franchise (ejtsd: frencsájz) szerződéseket. A pecsét még meg sem száradt rajtuk, mi már pakolunk is, és indulunk Nizza felé.

De hogy lehet becsomagolni egy életet 2-3 óra alatt, elbúcsúzni azoktól, akik fontosak nekünk, találni valakit, aki néz a lakásra, üríti a postaládát, locsolja a virágokat…?

Valahogy mégiscsak sikerül. A szállás 5 éjszakára lefoglalva, a kombi Audi A6 megtömve ruhákkal, ágyneművel, számítógépekkel, TV-vel, munkaeszközökkel. INDULÁS!!

Kedd este, pont a nizzai karnevál zárónapján érkezünk a városba. Bejelentkezünk a szállodába, és bármennyire is elcsigázott minket az út, irány a belváros, a karneváli forgatag. Méltó a fogadtatásunk.
Öt napunk áll rendelkezésre, hogy olyan lakást találjunk magunknak, ami egyben irodaként is funkcionál majd. A kényszerítő erő nagy: a kocsiban az életünk, és 1 hét múlva indul a központi piacnyitó kampány, addigra telefont, és internetet is kell szereznünk.

Sorra járjuk az ingatlanosokat, csekély eredménnyel. Miután még nincs állandó francia munkahelyünk, bérkimutatásunk, garanciánk, és még sorolhatnánk, így csak rázzák a fejüket. Eredmény: nem látunk egy lakást sem. Aztán egy ismerős révén rátalálunk arra az ügynökségre, ami nekünk kell. Egyszerű az eljárás, összekötik a lakást kiadó magánszemélyeket a bérlőkkel. 4-5 lakást nézünk meg, aztán első látásra beleszeretünk későbbi lakhelyünkbe, ami egy 3 szobás, hallos lakás, egy kastély parkjára nyíló terasszal.

A jobb oldali épületben laktunk, az első emeleten. Ezt a parkot láttuk minden reggel a teraszunkról.




Megállapodunk a főbérlő nénivel, Franciskával, és pénteken délben, alig 3 nappal megérkezésünk után már birtokba is vesszük új rezidenciánkat. Napokig súrolunk, pucolunk, rendezkedünk, mire valamennyire sikerül otthonosan berendezkednünk.

A 2009-es évünk sok munkával telik, építjük a céget, egyre-másra adjuk el a GPS-ben megjeleníthető reklámokat.

Még a beköltözésünket követő napokban megismerkedünk Sanyi bácsival, aki nem messze tőlünk kéreget a lámpás kereszteződésben. Na, nem mintha szüksége lenne rá, kapja a nyugdíjat, de unatkozik otthon nap közben. Ő még többször nagy segítség lesz nekünk. Az ő révén jutunk el a helyi francia-magyar egyesülethez, amelynek szinte az első percektől fogva oszlopos tagjai leszünk.

Ebben az időszakban szokunk hozzá a déli élet- és munkaritmushoz. Itt ugyanis délidő és 14 óra között a legtöbb intézmény zárva tart. Ekkor van a mediterrán területeken szokásos szieszta. Ez a nyári nagy melegben még valahogy indokolható is, de a rendszer télen-nyáron egyaránt működik. Aki Magyarországon hozzászokott, hogy ebédidőben elintézze a postát, a bankot, illetve minden más ügyintézést, az csalódni fog, mert ezek az intézmények itt zárva vannak ilyenkor.

Virágzanak azonban a kávézók, éttermek, nyitva tartanak az élelmiszerüzletek (bár kisebb településeken nem ritka, hogy ilyenkor bezár a hentes, a pék, de még a kisbolt is). Nyáron teljesen megszokott, hogy a dolgozók az ebédszünetben (1-1,5 óra) lemennek a tengerpartra, úsznak egyet, száradás közben megeszik a szendvicsüket, aztán visszamennek dolgozni.

Kezdetben ez bosszantó tud lenni, főként, amikor még nincs telefonod, interneted, át kell íratni a villanyórát a nevedre, és egyéb nyalánkságok után rohangálsz. Viszont nagyon gyorsan hozzá lehet szokni!


JÓ TUDNI!

Amennyiben egy boltra az van kiírva „NON STOP”, az nem 24/24 órás nyitva tartást jelent, hanem csak annyit, hogy nem sziesztázik, azaz 12h00 és 14h00 között is nyitva az ajtó.

A bevásárló központok, hiper-, és szupermarketek többsége zárva tart vasárnap. Az „Ouvert dimanche matin” – ejstd: uver dimans maten, kiírás jelzi, hogy vasárnap délelőtt kb. 12h00-13h00 óráig mehetsz oda vásárolni.

A Magyarországon elterjedt éjjel nappalik itt szinte teljesen ismeretlenek.

Az éttermek nincsenek egész nap nyitva, csak ebéd-, és vacsoraidőben (kb. 12h00-14h30; 19h00 – 23h30). Amennyiben csak egy kávét szeretnél inni ezekben az időszakokban, ne lepődj meg, ha nem szolgálnak ki. Ilyenkor az ebédelős/vacsorázós klienseket preferálják



Éljük az álmot, élvezzük az életet!


2010-ben már jobban kidugjuk a fejünket a csigaházunkból. Kialakul a napi/heti rutinunk is: reggeli kávé az egyik kedvenc kávézónk teraszán, napi minimum 1 óra séta a tengerparton (nincs ennél jobb lélekbúvár a világon!), szezonban úszás a tengerben, délután szieszta, bevásárlás a piacon vagy Olaszországban, hétvégén kirándulások, programok…

Nizza vagy másképpen Nice (ejtsd: nisz; a Nizza még az olasz fennhatóság idejét idézi, a Nice pedig ennek francia megfelelője) fekvése sok szempontból is ideális. Télen nem esik a hó, a nappali hőmérséklet csak ritkán esik +15°C alá, szikrázóan süt a nap télen-nyáron, kiemelkedően magas a napsütéses órák száma, és maximum 30 napnyi rossz időre vagyunk jogosultak éves szinten (azt sem egyszerre).


Nizza
Nice-night-view-with-blurred-cars 1200x900.jpg
Az angolok sétánya
Nizza címere
Nizza címere
Közigazgatás
Ország  Franciaország
Régió Provence-Alpes-Côte d’Azur
Megye Alpes-Maritimes
Irányítószám 06000, 06100, 06200, 06300
Népesség
Teljes népesség 343 304 fő (2010)
Földrajzi adatok
Tengerszint feletti magasság 0-520 m
Terület 71,92 km²
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Nizza  (Franciaország)
Nizza
Nizza
Pozíció Franciaország térképén
Koordináták: é. sz. 43° 42′ 10″, k. h. 7° 16′ 9″
é. sz. 43° 42′ 10″, k. h. 7° 16′ 9″
Nizza weboldala

A kikötő



A közel 350 ezres város a Földközi tenger partján terül el, mögötte pedig az Alpok hegyláncai húzódnak. Ez a sajátosság lehetővé teszi február-március környékén, hogy alig 2-3 óra autózáson belül síelni és tengerparton napozni is lehet. A novemberi vitorlásversenyek idején pedig már gyakran havasak a hegycsúcsok.


Régattes Royales - Nice 2012 ősz



A munka mellett, ami egyébként online működik, elkezdjük felfedezni a környéket, a helyi programokat. Talán az egyetlen eseménytelen hónap a január, bár a többség síeléssel üti el ezt az időszakot.

Ezt leszámítva zömében ingyenes programokkal kényeztetik az itt élőket, és az idelátogatókat egyaránt, hisz a környék bevételének zöme a turizmusból származik.

Térképes programajánló a helyi újságban


A január a hagyományos Monaco-i cirkuszfesztivállal kezdődik.
http://www.montecarlofestival.mc/wp-content/gallery/affiches/36b.jpg
Cirkuszfesztivál Monaco - http://www.montecarlofestival.mc/



Aztán február-március fordulóján búcsúztatjuk a „telet”: jön a nizzai karnevál, a menton-i citromfesztivál, és a mandelieu-i mimózafesztivál.
nizzai karnevál - http://www.nicecarnaval.com


JPEG - 185.5 ko
Citromfesztival Menton - http://www.fete-du-citron.com

Fete du mimosa 2011-12

Fête du Mimosa - Mandelieu

L'histoire du Mimosa à Mandelieu-La Napoule
















 A mimóza Ausztráliából származó növény, melyet Cook kapitány hozott be Európába a XIX. században. A kedvező klímának köszönhetően gyorsan elterjedt a Côte d'Azur-ön.

A parfüm és festékgyártásban játszik nagy szerepet, egyik nagy importőre Japán.

Miután jelentős szerepet játszott e növény a térség gazdasági fejlődésében, a lakosság minden évben megünnepli immár legalább 80 éve.

A teli időszakban virágzik, bearanyozva a domboldalakat.






Áprilistól indulnak a yacht show-k, májusban a Monaco-i Forma 1, és a Cannes-i Filmfesztivál között ingáznak a látogatók.

06_views_mys_2012
Yacht Show - Monaco

http://www.grand-prix-monaco.com/galerie-photo/grand-prix/big/2.jpg
Grand Prix - Monaco - http://www.grand-prix-monaco.com





"A" vörös szőnyeg - Cannes-i Filmfesztivál


       Cannes-i Filmfesztivál
http://www.festival-cannes.com




A nyári hónapokban jön a Zene ünnepe, a tűzijáték fesztiválok (Cannes, Monaco), a jazz fesztiválok, a nizzai Prom’Party, stb.


A Zene Ünnepe: minden évben június 21-én:

Kezdők és hivatásosok, utcazenészek, kocsmakoncertek, stb. A lényeg, hogy a város minden zugában szóljon a zene!

Első megrendezésere 1982-ben került sor, azóta hagyomány lett.




Des feux d'artifice en musique pour faire vibrer Cannes au rythme de l'Italie
2 hónap, 6 alkalom, 6 nemzet, 30 perces zenés-tűzijátékos show, ingyen bérmentve                                   http://www.festival-pyrotechnique-cannes.com

Mindent bele! Fessük be az eget!




prom-party-nice
Hangulatkép  -  Prom'Party, Nice


 Prom_Party_2012

 6 alkalommal lézárasra kerül a tengerparti sétány, és 6 mozgó színpadról szól a zene, mely minden ízlést kielégít.


A szeptember-október a kiállítások, vásárok időszaka, fűszerezve egy kis kikötő ünneppel Nizzában. Ezt követik az őszi vitorlásversenyek, szüreti fesztiválok, gesztenye ünnepek.



Forró sült gesztenyét tessék!





Régate - Cannes





Kikötő ünnep - Nice


…és már itt is a karácsonyi fények, vásárok, nem kicsi energiaigényű jégpályák, ajándékozás időszaka.


Hozzánk is jön a Mikulás, bár egy kicsit melege van a nagy bundában.








Karácsonyi fények I.



Karácsonyi fények II.


Karácsonyi falu



Rengeteget kirándulunk, és szívesen kalauzolunk másokat is ezen a területen. Kialakul a társaságunk is, szinte ugyan annyi barátunk van már itt is, mint Magyarországon.

Kirándulás Valloria-ba, a festet ajtók falvába


Néhány festett ajtó mintának - a kihaló félben lévő településen egy művész kezdeményezésére elkezdték festeni a kapukat. Ma ezért látogatnak ide a turisták. A séta után érdemes egy helyi trattoriában (családias jellegű kifőzde házias ízekkel) megebédelni. Pénztárca kímélő, és senki sem marad éhes, az biztos!





Két, dugókban gyakori nyár után 2010 őszén gépparkunk bővül egy robogóval. Kora tavasztól késő őszig ez lesz a fő közlekedési eszközünk. Jelentősen lecsökken az utazással töltött idő, arról nem is beszélve, hogy nagyon keveset fogyaszt, szinte bárhol le lehet vele parkolni ingyen, és a lehető legjobb eszköz, hogy minden programot megközelíts. Hiába, a robogó a király!


Rocinante útra készen - nemcsak kettőnket cipel, de mérhetetlen mennyiségű bevásárlást képes elnyelni!



A Côte d’Azur-ön (ejtsd: kot dazür – Azúr part) tett kirándulások szempontjából is jó választásnak bizonyult Nizza. Az Olaszországtól Cannes-ig húzódó kb. 100-150 km-es partszakasz felezőjén helyezkedik el, így mindkét irányba kellemes kirándulások kiinduló pontja.

Autóval három úton lehet bejárni a Nizza – Olaszország területet, és mindhárom más-más élményt, látványt nyújt. Ezek:

- basse corniche (ejtsd: bássz kornis): kis/alsó párkány, végig a tengerparton
- moyenne corniche (ejtsd: moájenn kornis): közepes/középső párkány, végig középtájon
- és grande corniche (ejtsd: grand kornis): nagy/felső párkány, végig legfelül fut.



Azoknak, akik repülővel érkeznek, jó szívvel ajánljuk a robogó bérlést ehhez a kiránduláshoz.
Ám ha a motorozás megrémít, a 100-as busz elvisz Nizzából egészen Menton-ig (ejtsd: manton), amely az utolsó francia város az olasz határ előtt. A 200-as busz pedig Nizza és Cannes között jár.
Ez már önmagában is remek, de a szolgáltatás ára még ellenállhatatlanabbá teszi a lehetőséget, ez pedig mindössze 1€.

--» buszjáratok és menetrendek itt:  http://www.lignesdazur.com/


A gyaloglás szerelmeseinek is van megoldás. A tengerpart mentén húzódnak azok a tengerparti „túraútvonalak” (sentiers littorals – ejtsd: szantyié littorál), amelyeken végig lehet sétálni szinte az egész partot. Olyan látványban lehet így részünk, amit csak innen, illetve hajóról lehet látni.

Igen, a hajózás szerelmeseinek abszolút javallott a hajóbérlés az öböl bebarangolására.

Cap d'Antibes (ejtsd: káp dantib) - tengerparti túraútvonal. Ezt a területet a legjobban a tengerről, hajóról lehet látni.


A családi/baráti körben, finom magyar étkek arzenáljával eltöltött karácsony és szilveszter után ismét a napsütötte Riviérán vagyunk.
 Ebben az évben – 2011 – történnek azok az események, melyeknek eredményeképp most lakóautózunk.


Péter kitesurf-özni (ejtsd: kájtszörf) tanul 1 hétig Horvátországban, majd a gyakorlás kedvéért többször megjárjuk a Camargues-ot (ejtsd: kámárg), ahol ideális a terep a kite-ozásra. Itt viszont vadkemping van, semmilyen közművesítés nincs, csak kb. 400 kite ernyő a levegőben. A szörfösök nagy része lakókocsival vagy lakóautóval érkezik, míg mi sátorban alszunk, szabadtűzön sütünk-főzünk és irigykedve nézzük őket.

Kitesurf - haladóknak


Elkezd minket foglalkoztatni az a gondolat is, hogyan lehet lecsökkenteni a költségeinket, takarékoskodni vízzel, villannyal, mindezt úgy, hogy nem veszteségként éljük meg, hanem olyan megoldásokat találunk, amik ötvözik az alacsony költséget a kényelemmel. És mindezt nem csupán elméletben, hanem gyakorlatban kipróbálva!

Ebben az évben részt veszünk egy Életcél Konzultáción, ahol sok minden mellett előtérbe kerül az utazni vágyás, a változásra, mozgásra való igény.

Miután mindkettőnknek:
- "viszket a talpa" egy idő után,
- szeretjük a változatosságot,
- az újdonságokat,
- az utazást, és
- a kihívásokat nem különben, lassan körvonalazódik az utazás.


2011-ben felfedezzük a bolhapiacokat, ahonnan sok hasznos dolgot fogunk még beszerezni apró pénzeken.

Bolhapiac - kincsek a lomok között





Ebben az évben két járművel is bővül járműparkunk. Lecseréljük az autónkat egy ezüst metál SEAT Toledo-ra, amit Olaszországból szerzünk be. Ez jó alkalom arra, hogy megismerjük a külföldi autók honosításának menetrendjét Franciaországban.


SEAT Toledo Torinóból - elölről


Toledo a lakópark parkolójában



Ezt követően szert teszünk egy kis halászhajóra is. Ez egy 6 személyes, fülkés, elől kiülős hajó, mely Lilia Rol névre hallgat. Nizzától kb. 20 km-re, Antibes (ejtsd: antib) partjainál kötöttük ki, és remek kirándulásokat tettünk a fedélzetén.


Lilia Rol - a mi hajónk


Sajnos, nem sokáig élvezhetjük a hajózást. 2011 decemberében, míg mi Marokkóban telelünk, egy vihar elragadja tőlünk. Fájó szívvel búcsúzunk tőle egy szimbolikus hajótemetés keretében.

Ennek ellenére Marokkó nagy élmény mindkettőnk számára. Ez az első valódi arab benyomásunk. Bár Nizzában, illetve az Azúr parton nagy számban élnek arabok, és nem is túl jó a róluk kialakult vélemény, igazi képet most kaprunk rólik.

Az első 1-2 napban persze furcsa, sőt félelemkeltő az európaihoz egyáltalán nem hasonlító környezet, kaftánok és csadorok, taxivá átalakult régi zöldséges mercik, és az emberek, akik teljesen bejönnek a teredbe.
Amikor viszont ezen átesel, hozzászoksz a környezethez, már nagyon kellemes az időtöltés.
Kellemes sétát tehetsz Marakesh belvárosában, nézelődhetsz a souk-okban (ejtsd: szuk - bazár), ahol kötelező az alkudozás. Megcsodálhatod az arab építőművészet remekeit, vehetsz szőnyeget, és még tevegelhetsz is.

Marrakesh - souks, azaz bazársor, ahol az alkudozás kötelező elem



Napjaink városnézéssel, sétákkal, teázással-kávézással telnek. Alig várjuk, hogy délután 6 felé a főtéri árusokat felváltsák a helyi lacikonyhások. A szállodában elköltött bőséges reggeli után itt töltekezünk fel a helyi finomságokkal.

Marrakesh - főtér


Egy napos kirándulást is tervezünk Marakesből Essaouriába, a tengerpartra. Itt érdemes a kikötőben található éttermek közül választani, ahol a frissen fogott halak és tengeri herkentyűk bő választéka vár minden betérőt. Csak bökj rá arra a halra, rákra, amelyik szimpatikus, és percek alatt elkészítik neked grillen. Útban a tengerhez megnézünk egy argánolaj üzemet, és egy szőnyegárust is.


Essaouria - főtér
 

Ami nekünk nagyon tetszett Marokkóban:

- 3 dl frissen csavart narancslé 0,40 euróért
- mentatea, amit szinte ingyen osztogatnak úton-útfélen
- helyi "lacikonyha" vacsorák fillérekért
- az arab kultúra gazdagsága


Amire érdemes odafigyelni egy kellemes marokkói utazás érdekében:

Ez egy muzulmán ország, régi vallási és viselkedési szokásokkal, ezért a hölgyeknél kihívó ruházat - csakúgy, mint a közterületen történő alkohol fogyasztás - kerülendő.

Amennyiben esetleg eltévedsz, és útbaigazítást próbálsz kérni a helyiektől, elképzelhető, hogy a latin betűs térképet nem tudják értelmezni a számodra.




Sajnos mire hazaérünk, oda a hajónk! Míg mi Marokkóban nyaraltunk, egy vihar elragadta tőlünk. A mai napig nem emésztettük még meg teljesen ezt a veszteséget. Jelképes hajótemetéssel - egy kis papírcsónakot égettünk el a tengerparton - vettünk tőle végső búcsút.


2011 karácsonyát hálaadási pulykavacsorával (igen, ez egy kicsit képzavaros) ünnepeljük baráti körben, és az óévet is kellemes társasságban búcsúztatjuk.


Életem első hálaadási töltött pulykája gravy mártással, áfonya szósszal és krumplipürével




Így teltek a nizzai évek.Aztán jött egy gondolat, hosszabb előkészítés, és feladjuk mindezt, hogy bejárjuk Európa déli részét lakóautóval. Hogyan? Miért?

Kövesd nyomon történetünket A kezdetek című bejegyzésben!



2013. február 26., kedd

A kezdetek


Itt arról számolunk be:

- hogyan lettünk lakóautó tulajdonosok? - Az első gondolattól a megvalósításig
- hogyan nyerte el a lakóautónk a jelenlegi külső-belső formáját? - Várt és nem várt meglepetések...
- milyen volt az első próbaüzem?


Hogyan lettünk lakóautó tulajdonosok? - Az első gondolattól a megvalósításig

 

Miért döntöttünk úgy, hogy feladjuk kényelmes életünket, napsütötte lakásunkat, veszünk egy lakóautót, és azzal járjuk be Európa déli részét?

 

Itt laktunk Nizzában 4 éven át

 

 

>> Az első alkotóelem - a kite (ejtsd: kájt)

Az úgy volt, hogy....
Péter tanult kitesurf-ozni (ejtsd: kájtszörfözni) 2011-ben. Kezdésnek részt vett egy 1 hetes tanfolyamon Horvátországban, aztán hogy gyakorolja a tanultakat, többször elmentünk a Nizzától kb. 200 km-re lévő Beauduc-be (Camargues, Franciaország).

Ez mar önmagában egy nagy kihívás volt neki, mert nem volt soha az a sátorozós, kempingezős fajta. Itt viszont a hatalmas homokos tengerparton kivul nincs semmi, se közvilágítás, se bolt, se zuhanyzó, se WC,....

Beauduc-ben a kite-osok nagy része lakókocsival vagy lakóautóval érkezett, ami nekünk, egyszerű sátorlakóknak felcsigázta az érdeklődésünket. Néhányba be is kukkantottunk, és érdeklődtünk a technikai részletekről (hány főnek kényelmes, hány napig elég a víz, mikor kell üríteni a WC-t, és egyéb praktikus dolgok).

Ezt követően Péterben egyre csak érett a gondolat, kapcsolatba lépett lakóautó klubokkal, tovább gyűjtötte az információt. Heteken át "nyúzta" a lakóautó tulajdonosokat, hogy milyet érdemes venni, hol érdemes venni, böngészte a használt autós oldalakat,...


>> A második alkotóelem - felkészülés egy tudatosabb, minimális rezsijű életre

Ebben az időszakban mar foglalkoztatta az embereket - főként a médiának köszönhetően - a megjósolt világvége.

Mi pedig eljátszottunk a gondolattal, hogyan lehet lecsökkenteni a költségeinket, takarékoskodni vízzel, villannyal, mindezt úgy, hogy nem veszteségként éljük meg, hanem olyan megoldásokat találunk, amik ötvözik az alacsony költséget a kényelemmel. És mindezt nem csupán elméletben, hanem gyakorlatban kipróbálva!

E mellett látókörünkbe került az önellátás, túlélés gondolata is. Így jöttek be a képbe a lakóautózás mellett a következők:
- permakultúra,
- erdőkertek,
- bushcraft (ejtsd: buskraft - túlélés erdőben),
- preppers (ejtsd: prepörsz - felkészülés a legrosszabbra)


>> A harmadik alkotóelem - az Életcél konzultáció

Még 2011-ben részt vettünk egy ún. Életcél konzultáción (Life Orientation, ejtsd: lájf orientésön), ahol elég erősen kidomborodott a változásra, újra, utazásra való hajlamunk.

Miután mindkettőnknek:
- "viszket a talpa" egy idő után,
- szeretjük a változatosságot,
- az újdonságokat,
- az utazást, és
- a kihívásokat nem különben, így

2012. elején szert tettünk a MI LAKÓAUTÓNKra, valamint elkészítettük az útitervet!


A MI LAKÓAUTÓNK - persze nem teljesen így nézett ki a vásárlás pillanatában, de erről majd később...



…de ne szaladjunk ennyire előre! Még várt ránk rengeteg „meglepetés”.


A választás – régit vagy újat, kicsit vagy nagyot…?


A vásárlást alapos keresgélés, utánajárás előzte meg. Péter bújta az autókereskedő honlapokat, lakóautó fórumokat bombázott szűnni nem akaró kérdéseivel. Akárcsak egy Hollywood-i szereplőválogatáson elárasztott engem is információk, és fotók sokaságával. Több nizzai lakóautó kereskedőnél is voltunk, hogy élőben is el tudjuk képzelni a különböző típusokat.

Többek között ezekre a kérdésekre kerestük a választ:
-         Lakóautó vagy lakókocsi?
-         Új, hipermodern vagy inkább régi lakóautót vegyünk, amit még arra gyártottak, hogy bírja a strapát?
-         Kicsit vegyünk, amivel akár a belvárosba is be lehet menni, és egy normál méretű parkolóba beállni vagy inkább nagyobbat, hiszen a tervek szerint akár éveken keresztül benne fogunk lakni?
-         Milyen fajtájú legyen a lakóautó? Integrál, fél integrál, alkóvos,...?
-         Legyen robogótartója vagy inkább garázsos legyen?
-         Milyen legyen a belső elrendezése? 2 nappalis, körülős, nagy ágyas,…?

Egyszóval legalább olyan nehéz kiválasztani egy megfelelő lakóautót, mint lakást vásárolni. Főleg, ha a kapott válaszok totálisan ellent mondanak egymásnak: „csak modernt szabad venni”, „a régi csőrös az igazi, az mindent kibír”, „legyen kicsi”, „csak nagyot szabad venni”, és még legalább egy komplett könyvet megtöltenének az érvek-ellenérvek.


Lakóautó vásárlás – megmentve az enyészettől egy nyíregyházi „wellness” szervizben


Végül Németországban találtunk végül rá a mi autónkra. Sok-sok kérdezősködés, nézelődés és tanácskozás után esett a választás egy 22 éves FIAT Ducato Dethleffs típusú lakóautóra. Egy németül jól beszélő autókereskedő ismerős segítségével beszéltük le a részleteket, alkudtuk ki az árat, és őt bíztuk meg, hogy Németországból hazavigye a lakóautót Nyíregyházára. Itt terveztük ugyanis felkészíteni a lakót mind műszakilag, mind lakhatásilag.

Eljött a nagy nap, ment a srác az autónkért, telefonos kapcsolatban voltunk mindvégig. Eredmény: megvettük a lakóautónkat, ami hazament lábon Németországból. Ez alapvetően nem rossz hír, túl nagy baja nem lehet, gondoltuk.

Mivel mi ekkor még Nizzában voltunk, és csak az autókereskedő honlapján fotókon láttuk jövendőbeli lakhelyünket, megkértünk néhány nyíregyházi ismerőst, hogy nézze meg, fotózza le a tényleges állapotot, és küldje át a képeket.

No, ekkor jött a „fekete leves”

A képek alapján kiderült, hogy a vezetőfülke bal oldala balesetes, a helyreállítási munkálatok pedig nem kevés kívánni valót hagytak maguk után (ezt a korábbi fotók nem mutatták). Nagy hegek éktelenkedtek a fülkén, a motorházban pedig nagyobb volt felfordulás, mint egy kamasz kölyök szobájában…
Így az, hogy saját lábon megtett kb. 1.500 km-t az nem csupán jó hír, de maga a csoda!

Iorek és harci sebei




Hogyan nyerte el a lakóautónk a jelenlegi külső-belső formáját? - Várt és nem várt meglepetések...

 


Későbbre tervezett hazautazásunkig próbáltuk távirányítással beindítani a munkálatokat, de csalódásra csalódást halmoztunk.
Naivan úgy gondoltuk, hogy ebben a gazdasági válság sújtotta környezetben örülnek majd a szakemberek a fizetős ügyfélnek, aki munkát hoz, de nem így lett. Úgy tűnt, mindenkinek csak problémát okozunk: a bevállalt munkák minősége silány volt, a határidők egyre csúsztak, de a markát mindenki tartotta…
Aki már építkezett, vagy újított fel lakás, házat, bizonyára jól ismeri ezt a helyzetet.

Be kellett látni, hogy nincs az a hatósugarú távirányító, ami ennyi rossz szándékkal elbír, így Péter hazautazott, hogy a helyszínen irányítsa a munkálatokat. A jelenléte azonban nem vetett véget a sötét napoknak. Megtörtént mindenki rémálma: a nyíregyházi karosszériások összeesküdtek a hátunk mögött, és egyik sem akarta bevállalni a munkálatokat. Végül mégis sikerült találni egy vállalkozót, aki nem volt a pénz ellensége, és elvállalta a lakóautónkat.

Telt múlt az idő, de látható eredményt nem tudtunk felmutatni. Aztán persze közbejött a Húsvét, ami laza 1 héttel még megnyomta a határidőt. Egyszóval maga a rémálom.

Közben viszont erősen közeledett a nizzai költözködés időpontja is, így Péter visszautazott – szégyenszemre nem lakóautóval, hanem repülővel -, hogy kiürítsük bérleményünket, és búcsút intsünk a Côte d’Azur-ön (ejstd: kot dazür – Azúr part) töltött 4 csodás évnek.

(Ezúton is köszönet azoknak, akik segítettek a költözésben, illetve különféle formában vigyáztak/vigyáznak értékeinkre: a Kovács-Németh házaspár, Benke Zsuzsi, dr. Tímár Gábor és párja. Jó, hogy vagytok!)

 

„Hontalanul” és kiszolgáltatva


A nizzai lakás felszámolva, minden holmink karton dobozokban, 1-1 bőrönddel elindult Magyarországra, hogy lesz, ami lesz, mi ráncba szedett lakóautó nélkül vissza nem jövünk!

Mivel a karosszéria-munkák még folynak, az első megállónk Gyöngyös (ez Adrienne szűkebb pátriája). Édesanyám szívét-lelkét kiteszi, annyira örül a rég nem látott „vendégek”-nek. Nem tudunk olyat kiejteni a szánkon, amit ne varázsolna elő pillanatok alatt. Megjárjuk a Mátrát is, ami heti rutin a gyöngyösieknek, de újdonság a nyíregyháziaknak, hisz az a vidék inkább hasonlít egy pingpongasztalhoz.

Bármennyire is édes az anyai gondoskodás, kényeztetés, ideje tovább indulnunk Nyíregyháza felé, hogy testben, és lélekben megerősödve megvívjunk a szakikkal.
„Akármilyen csúnya, mégis csak a mi gyerekünk” – végeláthatatlan munkálatok

Megérkeztünk Nyíregyházára. Persze a határidő n-dik alkalommal csúszik még pár napot…
Ezzel csak az a gond, hogy lakóautó találkozóra vagyunk hivatalosak a Szajki tavakhoz, de lakóautónk az nincs…
Kedves barátaink - Alma&Évi – segítenek ki bennünket sátorral, hálózsákkal, és egy személyautóval.

Útban a Szajki tavakhoz megállunk egy kicsit Csopakon, ahol Péter gyerekeskedett nyaranta, útba ejtjük Tihanyt is, majd Suzuki típusú kölcsönjárgányunkkal begurulunk szürkületkor a kempingbe, ahol csak és kizárólag lakóautók és lakókocsik vannak.
Egy lagzi közepébe csöppenünk (két lakóautó klubtag esküdött örök hűséget egymásnak a délután folyamán), rögtön etetnek-itatnak minket, aztán gyorsan talpra állítjuk a sátrunkat, amíg lehet látni valamit.

A következő 2 napot azzal töltjük, hogy lakóautóról lakókocsira, onnan pedig lakóbuszra járunk. Van itt régi, új, modern, saját gyártású, full extrás, szerény, egyszóval mi szem-szájnak ingere.
Elmeséljük kálváriánkat, és rögtön szimpatikusak leszünk mindenkinek. Egyre-másra invitálnak a klubtagok magukhoz, mutatják a felszereléseiket, a furmányos ötleteket. Bár még egy napot sem töltöttünk lakóautóban, de hatalmas tudástárral zárjuk a fantasztikus hangulatú hétvégét. Egyben lehullik sok mindenről a misztikum. A legtöbb dolog sokkal egyszerűbb, mint gondoltuk!

Döntésünkben megerősödve indulunk vissza Nyíregyházára, reménykedve abban, hogy idő közben sikerült befejezni a szerelését.

Nem volt hiába való a várakozás, mert a fülke egészséges, mint új korában, a motorházból nem lógnak ki a vezetékek, és Péter kemény eladással belealkudja az árba a lakóautó körbefényezését is, így ott áll előttünk lakóautónk, teljes (külső) pompájában.

Megjegyzés: Ez volt az első alkalom, hogy én (Adrienne) is láttam a lakóteret belülről!

Ilyen volt...

Meg ilyen :(


...ilyen lett!




A külső után jöhet a belső! Átgurulunk a mindössze pár száz méterre lévő asztalos műhely udvarára. Gyors leltár az elvégzendő munkákról, anyagigényről,… Eredmény: vaskos bevásárló listával távozunk.

Jöhet a fúrás-faragás! Polcok, pultok kerülnek beépítésre a konyhát megnagyobbítandó, megerősítésre kerülnek az ülő és fekvő felületek, megújul a zuhanyzó… Aztán jöhet a nagytakarítás (ebből lesz még több is!), huzatok kimosása, megvarrása, közben pedig készülnek az új függönyök is.

Persze bármihez nyúlunk, fedezünk fel újabb javítani, szerelni valót. Ilyen kálvária után (és még nincs is vége!) már utálnunk kellene a lakóautónkat, de valahogy a szívünkhöz nőtt, mint anyáéhoz a gyerek - mindketten érezzük, hogy ez a mi autónk, és ez be is igazolódik az út során.

Az autó fűrészportól megtisztítva, gurulhatunk a következő állomásra, az autó villamosságishoz. Ismét sorba szedjük a kívánságokat, és innen is a beszerzendők hosszú listájával távozunk…

István, az autó villamosságis emberünk ellenőrzi a lámpákat, vezetékeket, hangszórókat, elosztókat, LED lámpákat szerel fel, átnézi töviről hegyire a lakásunkat: víz, gáz, villany, szivattyúk, hűtő… Beszereltetünk plusz akkumulátorokat is áram függetlenségünket megnövelendő. Itt igyekszünk kitanulni, melyik kapcsoló mire is való (de Istvánt majd még zaklatjuk különféle kérdésekkel).

Még néhány kör a gumisoknál, és indulhatunk visszafelé. Indul a mi El Camino-nk (ejtsd: el kaminó – jelentése: az Út)!

Iorek teljes pompájában





Indul a mandula! – elindulunk visszafelé – meglepetések, még, még, még…


Búcsút veszünk Péter családjától, és elindulunk – immár lakóautóval – visszafelé. Megejtünk egy rövid megállót Gyöngyösön, aztán Budapest következik, ahol a terv szerint műszakilag még egyszer átnézik, robogótartót szerelnek fel, és 2 új sportüléssel is gazdagodik autónk.

Na, erre szokták azt mondani, hogy „Ember tervez…” Már az autópályán ér utol a műszaki állomásos telefonja, hogy ugye még nem indultunk el, mert bár megbeszéltük az időpontot, de az egyik embere lesérült, és nem tud minket fogadni. Mit lehet erre mondani?

Korrekt az ember, mert addig telefonál, míg végül leszakít egy öreg szakit Dunakeszin, aki átvállalja a robogótartó, és az ülések szerelését. Robogunk tovább a sufni tuning világába… Egy kis édenkertben találjuk magunkat, a kertben tó, aranyhalakkal, madarak mindenfelé. Sikerül bemanőverezni a lakóautót a műhely elé, aztán jön a több órás fúrás-faragás. Mire minden a helyére kerül, addigra ránk esteledik, így ott töltjük az éjszakát.

Ez az első alkalom, hogy a lakóautóban alszunk. Gondosan megszámoljuk a sarkokat mielőtt álomra hajtjuk a fejünket.

Másnap reggel haladunk tovább. Következő állomásunk Budapest egyik eldugott kerülete, ahol solar panelt kellene szerelni az autóra. Út közben hívjuk az embert, de nem érjük el… Átverekedjük magunkat az egész városon, megtaláljuk a címet, de a beígért nagy teljesítményű solar panelnek se híre, se hamva. Nem elég ez az x-dik csalódás, ráadásul észrevesszük, hogy út közben elhagytuk az elülső ideiglenes rendszámtáblát.

Atya ég! Mi jöhet még?

Villámgyors akcióval kinyomtatjuk a rendszámot egy trafikban, hogy legyen legalább valami azonosítónk, aztán irány vissza – persze lakóautóval – át az egész városon, hogy megkeressük a rendszámot. Nagy a feszültség, kétségbe esetten próbáljuk felidézni, merről is jöttünk. Kiguvadó szemekkel pásztázzuk az utat, hogy megtaláljuk a táblát. Péter a nyerő, ő szúrja ki a főváros egyik legforgalmasabb útkereszteződésének kellős közepén megtiport rendszámunkat.
Gyors parkolás, majd Péter testi épségét kockáztatva, megküzdve autókkal, és villamosokkal megkaparintja a táblát, amit később jó erősen felcsavarozunk. Ember legyen a talpán, aki ezt még egyszer elveszíti!

Kedves barátainknál, az Évi&Alma párosnál pihentük ki fáradalmainkat. Itt még került az autóra wifi antenna, helyükre kerültek a pótakkumulátorok, a fiúk megbarkácsolták a tetőablakokat.
Néhány kellemes kerti sütés, és füstölés után tőlük is búcsút veszünk. Irány a következő megállónk, Balatonfenyves.


Milyen volt az első próbaüzem?  - Komámasszony, hol az olló?


Megejtettük az első próbaüzemet Balatonfenyvesen, ahol elkezdtük felfedezni, belakni új otthonunkat. Helyére kerülnek az új függönyök, próbáljuk kitalálni, mit hová tegyünk, hol lest logikus, hol lesz kéznél? Persze, ezt még számtalanszor átpakoljuk, mire mindennek megtaláljuk a helyét.

Eltelve lángossal és hekkel, és túl egy vitorlás katamarános tanfolyamon irány Franciaország!


Milyen volt az első néhány hónap a lakóautóban? Mennyire sikerült otthonossá varázsolni guruló garzonunkat? Hogyan vívtuk csatáinkat a francia hatóságokkal? Mindezt megtudhatod a következő részben!

Kövesd nyomon történetünket az Első hónapok a lakóautóban című bejegyzésben!