A kezdetek

Itt arról számolunk be:

- hogyan lettünk lakóautó tulajdonosok? - Az első gondolattól a megvalósításig
- hogyan nyerte el a lakóautónk a jelenlegi külső-belső formáját? - Várt és nem várt meglepetések...
- milyen volt az első próbaüzem?

Hogyan lettünk lakóautó tulajdonosok? - Az első gondolattól a megvalósításig

 

Miért döntöttünk úgy, hogy feladjuk kényelmes életünket, napsütötte lakásunkat, veszünk egy lakóautót, és azzal járjuk be Európa déli részét?

 

Itt laktunk Nizzában 4 éven át

 

 

>> Az első alkotóelem - a kite (ejtsd: kájt)

Az úgy volt, hogy....
Péter tanult kitesurf-ozni (ejtsd: kájtszörfözni) 2011-ben. Kezdésnek részt vett egy 1 hetes tanfolyamon Horvátországban, aztán hogy gyakorolja a tanultakat, többször elmentünk a Nizzától kb. 200 km-re lévő Beauduc-be (Camargues, Franciaország).

Ez mar önmagában egy nagy kihívás volt neki, mert nem volt soha az a sátorozós, kempingezős fajta. Itt viszont a hatalmas homokos tengerparton kivul nincs semmi, se közvilágítás, se bolt, se zuhanyzó, se WC,....

Beauduc-ben a kite-osok nagy része lakókocsival vagy lakóautóval érkezett, ami nekünk, egyszerű sátorlakóknak felcsigázta az érdeklődésünket. Néhányba be is kukkantottunk, és érdeklődtünk a technikai részletekről (hány főnek kényelmes, hány napig elég a víz, mikor kell üríteni a WC-t, és egyéb praktikus dolgok).

Ezt követően Péterben egyre csak érett a gondolat, kapcsolatba lépett lakóautó klubokkal, tovább gyűjtötte az információt. Heteken át "nyúzta" a lakóautó tulajdonosokat, hogy milyet érdemes venni, hol érdemes venni, böngészte a használt autós oldalakat,...


>> A második alkotóelem - felkészülés egy tudatosabb, minimális rezsijű életre

Ebben az időszakban mar foglalkoztatta az embereket - főként a médiának köszönhetően - a megjósolt világvége.

Mi pedig eljátszottunk a gondolattal, hogyan lehet lecsökkenteni a költségeinket, takarékoskodni vízzel, villannyal, mindezt úgy, hogy nem veszteségként éljük meg, hanem olyan megoldásokat találunk, amik ötvözik az alacsony költséget a kényelemmel. És mindezt nem csupán elméletben, hanem gyakorlatban kipróbálva!

E mellett látókörünkbe került az önellátás, túlélés gondolata is. Így jöttek be a képbe a lakóautózás mellett a következők:
- permakultúra,
- erdőkertek,
- bushcraft (ejtsd: buskraft - túlélés erdőben),
- preppers (ejtsd: prepörsz - felkészülés a legrosszabbra)


>> A harmadik alkotóelem - az Életcél konzultáció

Még 2011-ben részt vettünk egy ún. Életcél konzultáción (Life Orientation, ejtsd: lájf orientésön), ahol elég erősen kidomborodott a változásra, újra, utazásra való hajlamunk.

Miután mindkettőnknek:
- "viszket a talpa" egy idő után,
- szeretjük a változatosságot,
- az újdonságokat,
- az utazást, és
- a kihívásokat nem különben, így

2012. elején szert tettünk a MI LAKÓAUTÓNKra, valamint elkészítettük az útitervet!

A MI LAKÓAUTÓNK - persze nem teljesen így nézett ki a vásárlás pillanatában, de erről majd később...

…de ne szaladjunk ennyire előre! Még várt ránk rengeteg „meglepetés”.

A választás – régit vagy újat, kicsit vagy nagyot…?

A vásárlást alapos keresgélés, utánajárás előzte meg. Péter bújta az autókereskedő honlapokat, lakóautó fórumokat bombázott szűnni nem akaró kérdéseivel. Akárcsak egy Hollywood-i szereplőválogatáson elárasztott engem is információk, és fotók sokaságával. Több nizzai lakóautó kereskedőnél is voltunk, hogy élőben is el tudjuk képzelni a különböző típusokat.

Többek között ezekre a kérdésekre kerestük a választ:

-         Lakóautó vagy lakókocsi?

-         Új, hipermodern vagy inkább régi lakóautót vegyünk, amit még arra gyártottak, hogy bírja a strapát?

-         Kicsit vegyünk, amivel akár a belvárosba is be lehet menni, és egy normál méretű parkolóba beállni vagy inkább nagyobbat, hiszen a tervek szerint akár éveken keresztül benne fogunk lakni?

-         Milyen fajtájú legyen a lakóautó? Integrál, fél integrál, alkóvos,...?

-         Legyen robogótartója vagy inkább garázsos legyen?

-         Milyen legyen a belső elrendezése? 2 nappalis, körülős, nagy ágyas,…?

Egyszóval legalább olyan nehéz kiválasztani egy megfelelő lakóautót, mint lakást vásárolni. Főleg, ha a kapott válaszok totálisan ellent mondanak egymásnak: „csak modernt szabad venni”, „a régi csőrös az igazi, az mindent kibír”, „legyen kicsi”, „csak nagyot szabad venni”, és még legalább egy komplett könyvet megtöltenének az érvek-ellenérvek.

Lakóautó vásárlás – megmentve az enyészettől egy nyíregyházi „wellness” szervizben

Végül Németországban találtunk végül rá a mi autónkra. Sok-sok kérdezősködés, nézelődés és tanácskozás után esett a választás egy 22 éves FIAT Ducato Dethleffs típusú lakóautóra. Egy németül jól beszélő autókereskedő ismerős segítségével beszéltük le a részleteket, alkudtuk ki az árat, és őt bíztuk meg, hogy Németországból hazavigye a lakóautót Nyíregyházára. Itt terveztük ugyanis felkészíteni a lakót mind műszakilag, mind lakhatásilag.

Eljött a nagy nap, ment a srác az autónkért, telefonos kapcsolatban voltunk mindvégig. Eredmény: megvettük a lakóautónkat, ami hazament lábon Németországból. Ez alapvetően nem rossz hír, túl nagy baja nem lehet, gondoltuk.

Mivel mi ekkor még Nizzában voltunk, és csak az autókereskedő honlapján fotókon láttuk jövendőbeli lakhelyünket, megkértünk néhány nyíregyházi ismerőst, hogy nézze meg, fotózza le a tényleges állapotot, és küldje át a képeket.

No, ekkor jött a „fekete leves”…

A képek alapján kiderült, hogy a vezetőfülke bal oldala balesetes, a helyreállítási munkálatok pedig nem kevés kívánni valót hagytak maguk után (ezt a korábbi fotók nem mutatták). Nagy hegek éktelenkedtek a fülkén, a motorházban pedig nagyobb volt felfordulás, mint egy kamasz kölyök szobájában…

Így az, hogy saját lábon megtett kb. 1.500 km-t az nem csupán jó hír, de maga a csoda!

Iorek és harci sebei

Hogyan nyerte el a lakóautónk a jelenlegi külső-belső formáját? - Várt és nem várt meglepetések...

 

Későbbre tervezett hazautazásunkig próbáltuk távirányítással beindítani a munkálatokat, de csalódásra csalódást halmoztunk.

Naivan úgy gondoltuk, hogy ebben a gazdasági válság sújtotta környezetben örülnek majd a szakemberek a fizetős ügyfélnek, aki munkát hoz, de nem így lett. Úgy tűnt, mindenkinek csak problémát okozunk: a bevállalt munkák minősége silány volt, a határidők egyre csúsztak, de a markát mindenki tartotta…

Aki már építkezett, vagy újított fel lakás, házat, bizonyára jól ismeri ezt a helyzetet.

Be kellett látni, hogy nincs az a hatósugarú távirányító, ami ennyi rossz szándékkal elbír, így Péter hazautazott, hogy a helyszínen irányítsa a munkálatokat. A jelenléte azonban nem vetett véget a sötét napoknak. Megtörtént mindenki rémálma: a nyíregyházi karosszériások összeesküdtek a hátunk mögött, és egyik sem akarta bevállalni a munkálatokat. Végül mégis sikerült találni egy vállalkozót, aki nem volt a pénz ellensége, és elvállalta a lakóautónkat.

Telt múlt az idő, de látható eredményt nem tudtunk felmutatni. Aztán persze közbejött a Húsvét, ami laza 1 héttel még megnyomta a határidőt. Egyszóval maga a rémálom.

Közben viszont erősen közeledett a nizzai költözködés időpontja is, így Péter visszautazott – szégyenszemre nem lakóautóval, hanem repülővel -, hogy kiürítsük bérleményünket, és búcsút intsünk a Côte d’Azur-ön (ejstd: kot dazür – Azúr part) töltött 4 csodás évnek.

(Ezúton is köszönet azoknak, akik segítettek a költözésben, illetve különféle formában vigyáztak/vigyáznak értékeinkre: a Kovács-Németh házaspár, Benke Zsuzsi, dr. Tímár Gábor és párja. Jó, hogy vagytok!)

 

„Hontalanul” és kiszolgáltatva

A nizzai lakás felszámolva, minden holmink karton dobozokban, 1-1 bőrönddel elindult Magyarországra, hogy lesz, ami lesz, mi ráncba szedett lakóautó nélkül vissza nem jövünk!

Mivel a karosszéria-munkák még folynak, az első megállónk Gyöngyös (ez Adrienne szűkebb pátriája). Édesanyám szívét-lelkét kiteszi, annyira örül a rég nem látott „vendégek”-nek. Nem tudunk olyat kiejteni a szánkon, amit ne varázsolna elő pillanatok alatt. Megjárjuk a Mátrát is, ami heti rutin a gyöngyösieknek, de újdonság a nyíregyháziaknak, hisz az a vidék inkább hasonlít egy pingpongasztalhoz.

Bármennyire is édes az anyai gondoskodás, kényeztetés, ideje tovább indulnunk Nyíregyháza felé, hogy testben, és lélekben megerősödve megvívjunk a szakikkal.

„Akármilyen csúnya, mégis csak a mi gyerekünk” – végeláthatatlan munkálatok

Megérkeztünk Nyíregyházára. Persze a határidő n-dik alkalommal csúszik még pár napot…

Ezzel csak az a gond, hogy lakóautó találkozóra vagyunk hivatalosak a Szajki tavakhoz, de lakóautónk az nincs…

Kedves barátaink - Alma&Évi – segítenek ki bennünket sátorral, hálózsákkal, és egy személyautóval.

Útban a Szajki tavakhoz megállunk egy kicsit Csopakon, ahol Péter gyerekeskedett nyaranta, útba ejtjük Tihanyt is, majd Suzuki típusú kölcsönjárgányunkkal begurulunk szürkületkor a kempingbe, ahol csak és kizárólag lakóautók és lakókocsik vannak.

Egy lagzi közepébe csöppenünk (két lakóautó klubtag esküdött örök hűséget egymásnak a délután folyamán), rögtön etetnek-itatnak minket, aztán gyorsan talpra állítjuk a sátrunkat, amíg lehet látni valamit.

A következő 2 napot azzal töltjük, hogy lakóautóról lakókocsira, onnan pedig lakóbuszra járunk. Van itt régi, új, modern, saját gyártású, full extrás, szerény, egyszóval mi szem-szájnak ingere.

Elmeséljük kálváriánkat, és rögtön szimpatikusak leszünk mindenkinek. Egyre-másra invitálnak a klubtagok magukhoz, mutatják a felszereléseiket, a furmányos ötleteket. Bár még egy napot sem töltöttünk lakóautóban, de hatalmas tudástárral zárjuk a fantasztikus hangulatú hétvégét. Egyben lehullik sok mindenről a misztikum. A legtöbb dolog sokkal egyszerűbb, mint gondoltuk!

Döntésünkben megerősödve indulunk vissza Nyíregyházára, reménykedve abban, hogy idő közben sikerült befejezni a szerelését.

Nem volt hiába való a várakozás, mert a fülke egészséges, mint új korában, a motorházból nem lógnak ki a vezetékek, és Péter kemény eladással belealkudja az árba a lakóautó körbefényezését is, így ott áll előttünk lakóautónk, teljes (külső) pompájában.

Megjegyzés: Ez volt az első alkalom, hogy én (Adrienne) is láttam a lakóteret belülről!

Ilyen volt...

Meg ilyen :(

...ilyen lett!

A külső után jöhet a belső! Átgurulunk a mindössze pár száz méterre lévő asztalos műhely udvarára. Gyors leltár az elvégzendő munkákról, anyagigényről,… Eredmény: vaskos bevásárló listával távozunk.

Jöhet a fúrás-faragás! Polcok, pultok kerülnek beépítésre a konyhát megnagyobbítandó, megerősítésre kerülnek az ülő és fekvő felületek, megújul a zuhanyzó… Aztán jöhet a nagytakarítás (ebből lesz még több is!), huzatok kimosása, megvarrása, közben pedig készülnek az új függönyök is.

Persze bármihez nyúlunk, fedezünk fel újabb javítani, szerelni valót. Ilyen kálvária után (és még nincs is vége!) már utálnunk kellene a lakóautónkat, de valahogy a szívünkhöz nőtt, mint anyáéhoz a gyerek - mindketten érezzük, hogy ez a mi autónk, és ez be is igazolódik az út során.

Az autó fűrészportól megtisztítva, gurulhatunk a következő állomásra, az autó villamosságishoz. Ismét sorba szedjük a kívánságokat, és innen is a beszerzendők hosszú listájával távozunk…

István, az autó villamosságis emberünk ellenőrzi a lámpákat, vezetékeket, hangszórókat, elosztókat, LED lámpákat szerel fel, átnézi töviről hegyire a lakásunkat: víz, gáz, villany, szivattyúk, hűtő… Beszereltetünk plusz akkumulátorokat is áram függetlenségünket megnövelendő. Itt igyekszünk kitanulni, melyik kapcsoló mire is való (de Istvánt majd még zaklatjuk különféle kérdésekkel).

Még néhány kör a gumisoknál, és indulhatunk visszafelé. Indul a mi El Camino-nk (ejtsd: el kaminó – jelentése: az Út)!

Iorek teljes pompájában

Indul a mandula! – elindulunk visszafelé – meglepetések, még, még, még…

Búcsút veszünk Péter családjától, és elindulunk – immár lakóautóval – visszafelé. Megejtünk egy rövid megállót Gyöngyösön, aztán Budapest következik, ahol a terv szerint műszakilag még egyszer átnézik, robogótartót szerelnek fel, és 2 új sportüléssel is gazdagodik autónk.

Na, erre szokták azt mondani, hogy „Ember tervez…” Már az autópályán ér utol a műszaki állomásos telefonja, hogy ugye még nem indultunk el, mert bár megbeszéltük az időpontot, de az egyik embere lesérült, és nem tud minket fogadni. Mit lehet erre mondani?

Korrekt az ember, mert addig telefonál, míg végül leszakít egy öreg szakit Dunakeszin, aki átvállalja a robogótartó, és az ülések szerelését. Robogunk tovább a sufni tuning világába… Egy kis édenkertben találjuk magunkat, a kertben tó, aranyhalakkal, madarak mindenfelé. Sikerül bemanőverezni a lakóautót a műhely elé, aztán jön a több órás fúrás-faragás. Mire minden a helyére kerül, addigra ránk esteledik, így ott töltjük az éjszakát.

Ez az első alkalom, hogy a lakóautóban alszunk. Gondosan megszámoljuk a sarkokat mielőtt álomra hajtjuk a fejünket.

Másnap reggel haladunk tovább. Következő állomásunk Budapest egyik eldugott kerülete, ahol solar panelt kellene szerelni az autóra. Út közben hívjuk az embert, de nem érjük el… Átverekedjük magunkat az egész városon, megtaláljuk a címet, de a beígért nagy teljesítményű solar panelnek se híre, se hamva. Nem elég ez az x-dik csalódás, ráadásul észrevesszük, hogy út közben elhagytuk az elülső ideiglenes rendszámtáblát.

Atya ég! Mi jöhet még?

Villámgyors akcióval kinyomtatjuk a rendszámot egy trafikban, hogy legyen legalább valami azonosítónk, aztán irány vissza – persze lakóautóval – át az egész városon, hogy megkeressük a rendszámot. Nagy a feszültség, kétségbe esetten próbáljuk felidézni, merről is jöttünk. Kiguvadó szemekkel pásztázzuk az utat, hogy megtaláljuk a táblát. Péter a nyerő, ő szúrja ki a főváros egyik legforgalmasabb útkereszteződésének kellős közepén megtiport rendszámunkat.

Gyors parkolás, majd Péter testi épségét kockáztatva, megküzdve autókkal, és villamosokkal megkaparintja a táblát, amit később jó erősen felcsavarozunk. Ember legyen a talpán, aki ezt még egyszer elveszíti!

Kedves barátainknál, az Évi&Alma párosnál pihentük ki fáradalmainkat. Itt még került az autóra wifi antenna, helyükre kerültek a pótakkumulátorok, a fiúk megbarkácsolták a tetőablakokat.

Néhány kellemes kerti sütés, és füstölés után tőlük is búcsút veszünk. Irány a következő megállónk, Balatonfenyves.

Milyen volt az első próbaüzem?  - Komámasszony, hol az olló?

Megejtettük az első próbaüzemet Balatonfenyvesen, ahol elkezdtük felfedezni, belakni új otthonunkat. Helyére kerülnek az új függönyök, próbáljuk kitalálni, mit hová tegyünk, hol lest logikus, hol lesz kéznél? Persze, ezt még számtalanszor átpakoljuk, mire mindennek megtaláljuk a helyét.

Eltelve lángossal és hekkel, és túl egy vitorlás katamarános tanfolyamon irány Franciaország!


Milyen volt az első néhány hónap a lakóautóban? Mennyire sikerült otthonossá varázsolni guruló garzonunkat? Hogyan vívtuk csatáinkat a francia hatóságokkal? Mindezt megtudhatod a következő részben!

Kövesd nyomon történetünket az Első hónapok a lakóautóban című bejegyzésben!