MOST AZONBAN LÁSSUK AZ ELMÚLT 1 ÉV ÖSSZEFOGLALÓJÁT!
Bár már 2013. nyara óta élünk lakóautónkban, hivatalosan 2012. december 10-ét tartjuk annak a napnak, amikor útnak indultunk . Ezen a napon hagytuk el a jól ismert Cote d‘Azur-t (ejtsd: kot dazűr), ahol 4 évig éltünk.
Tavaly nyáron még a 06-os megyében voltunk, alig 50 km-re az olasz határtól, idén pedig a 66-os megyében alig 50 km-re a spanyol határtól.
Utunk számokban:
- Megtett kilométerek: 1.100 km
- Bemotorozott kilométerek: 4.000 km - teljes francia partszakasz, kis kitérővel Olaszországba az elején, és Spanyolországba a másik végén
- Bebuszozott kilométerek: 2.500 km
- Meglátogatott francia megyék száma: 11
- Meglátogatott települések száma: több száz, a kávézó és térerő mentes kis falutól a milliós nagyságú városokig
- Megismert emberek: közel 100, 7 nemzetből (francia, magyar, angol, amerikai, katalán, szenegáli, spanyol) a futó ismeretségtől a barátságig.
 |
| Az elmúlt időszakban megtett út - térképen |
Hogyan éltük meg az elmúlt 1,5 évet?
Adrienne tollából:
Péter ötlete volt a lakóautózás, de nem kellett sokat győzködnie, hogy kötélnek álljak. Tulajdonképp 14 éves korom óta vagyok "úton", felnőtt koromban pedig 3-5 évente szinte teljesen lecseréltem az életem: nyelvet, országot, céget, szakmát, barátokat. Valahogy mindig is tetszett nekem, hogy több életet is le lehet élni egy emberöltő alatt. Eddig minden váltás bejött. Bár az elején mindig nagy volt a kihívás, az első hónapok általában nehezek voltak, de mindig egy magasabb fokozatban pörögtem ki belőlük, tele tapasztalatokkal, erővel.
Túl sok lakóautós tapasztalatom nem volt, így különösebb félelmek sem merültek fel. Úgy voltam vele, hogy annyi francia, spanyol, olasz, stb. lakóautóst látni az utakon, ha ennyien csinálják, csak nem lehet olyan rossz!
Azt hiszem, a biztonság volt a legfőbb aggodalmam: hol fogunk jó helyet találni, ahol akár napokat-heteket eltölthetünk, és biztonságban tudhatjuk guruló garzonunkat. El se tudtam képzelni, milyen problémákkal, nehézségekkel kell majd megbirkóznunk, de egy dologban biztos voltam, hogy közösen mindent megoldunk.
- Hogy újra kezdeném-e?
Egyértelműen IGEN! De egyelőre abba sem szeretném hagyni! Életem eddigi egyik legjobb döntése volt útnak indulni. Minden kisebb-nagyobb nehézségért kárpótol a változatosság, és a szabadság.
- Mit csinálnék másképp, ha most indulnék útnak?
Kevesebbet halogatnék dolgokat, és kevesebbet aggodalmaskodnék.
- Hol telepednék le az eddig bejárt területek közül?
Eddig egyértelműen Nizza és a Cote d'Azur vezet, az eddigiek alapján még nem cserélném le azt a területet.
A legrosszabb emlékem az, amikor ellopták a személyes naplómat, amibe évek óta feljegyeztem a céljaimat, ideáli képeimet, gondolataimat. Ezen nehezen tettem túl magam. Péter próbált megvigasztalni, és egyszer azt találta mondani, hogy talán nem véletlenül lopták el a "múltam", ez egy esély arra, hogy új alapokra helyezzem az életem. Ez be is jött :))
A legjobb emlékem? Na, ez már sokkal nehezebb! A sok jó közül talán azt választanám, hogy elindultunk, és úton vagyunk.
 |
| 2012-13 képekben |
Péter tollából:
- Mi hozta azt, hogy felértékeltem az utazást?Apám, nagyapám nem éltek rossz életet, mégis úgy haltak meg, hogy azokat az alap céljaikat, amik nekik is fontosak voltak nem érték el. Mind a ketten sok energiával és munkával tisztességes életet biztosítottak. Öreg korukra azt nézték, mit tennének másképpen, ha 20-30 évvel fiatalabbak lennének. Miket fedeznének fel, hova jutnának el, milyen jártasságot szereznének, hiszen önmagukra ritkán voltak tekintettel, pláne idősebb korukban. Az idő meg csak haladt, haladt...
Ennek már az elmúlt lehetőségekhez volt köze és nem a pénzhez, inkább az egészséghez a testi erőhöz, a fiatalsághoz, a mai kötöttségekhez. Munka, család, stb.
Ez megmutatta nekem, hogy törekednem kell arra, hogy még időben megvalósítsam azt, amit ma tehetek meg. Egy régi bölcs mondás szerint, ha elveszted a pénzed, azt újra képes vagy visszaszerezni, de az időt amit elvesztesz, azt nem vagy képes visszaszerezni.
Korábban a lakóautó, a kempingek, a kevés eszköz, az egyszerű élet eszembe sem jutott. A kedvtelések, a hobbik érdekeltek a munka mellett. A munka közben kivehető szabadidő kihasználása. Vágytam a több szabadságra, de főleg a normál polgári keretek között gondolkodtam.
Egy barátom, akit régen láttam már, mutatta meg a KITESURF, mint vízi sport alapjait. Én akkoriban el voltam hízva. Kényelmes életet éltem, és trendi dolgokkal törődtem. A KITE az élvezetes mozgás lehetőségét kínálta. Kipróbáltam. Aztán gyakorolni is akartam, ezért elmentem egy francia tengerpartra, amit kifejezetten KITE-osok használtak, és több százan űzték ezt a hobbit napokon keresztül. A nagy részük lakóautóval jött, mert azon a partszakaszon semmi nem volt kiépítve.
Én ekkor láttam először nagy tömegben aktív boldog embereket, akik szörföznek, vagány sportot és dolgokat csinálnak, és ekkor láttam először tömegesen lakóautósokat, akik vadkempingeztek.
Bekérezkedtem több lakóautóba, megnéztem milyen a belseje, mekkora, mi a differencia köztük, a belső elosztásukban stb. Azon csodálkoztam, milyen önálló kis szállodai szobák ezek. Kis utazó garzon lakások.
Az tetszett a legjobban, hogy teljesen nomád körülmények között milyen pici kis nyaralókká váltak ott a közvetlen tengerparton, és milyen jól kiszolgálják a benne lakókat és a hobbijukat.
Egyesült a relatív kényelem és a kalandozás gondolata, úgy ahogy korábban nem is jutott eszembe.
Hazatérve rákerestem, mennyibe kerül egy lakóautó? Van-e lakóautó klub? Kiderült, hogy az utakon a sok új autó mellett bőven van régi lakóautó is, teljesen megfizethető áron. Elkezdtem észrevenni őket az utakon.
Vettem egy olcsó német lakóautót, ami 22 éves, de jó bőrben volt, plusz ami hibája volt, azt kijavíttattam. Elkezdtem felkészíteni egy útra.
Mekkora útra? Kiderült, hogy ha térképen pontosan lemérem, akkor egy szinte minden mediterrán tengerpartot magában foglaló út nem több, mint 20.000 km. Ez kb. annyi, mint egy olajcsere ideje egy autóban. Ezt ki kell bírni műszakilag. Pláne, ha nem vágtatok.
A lakóautó belső elrendezéséhez és nagyságához, valamint a motortartó kialakításához a vétel előtt a lakóautó klubosok segítségét kértem. Szívélyes, kedves emberek. Szeretettel mutogatták, saját "csigájukat".
Összeállt minden és készen lett az autó. Aztán a válság állapotába kerültem. Tele voltam kétségekkel. Elfogott a stabilitás elvesztésének félelme. Mi lesz az úton? Biztonságos lesz egy 22 éves autó? Mi lesz, ha nem tetszik? Mi fér bele egy ilyen autóba? Honnan lesz víz és áram? Mit csinálok, ha műszaki baj lesz? Mit csinálok, ha napokig esik az eső? Már nagyon kezdtem aggódni. Aztán eldöntöttem, hogy régi kamionos mondás szerint ami egy Moldova könyvben olvastam: "úgy akarom, ahogy lesz!" (Vagyis durr bele!) Utánam az özönvíz. Legfeljebb tudom, hogy ez balul sikerült kísérlet volt, és levonom a tanulságot. DE jobban teszem, ha még most esélyt adok a kalandvágyamnak, és nem várok vele 70 éves koromig.
Szóval indulunk és világot látunk. Kötetlenül az élmények kedvéért, hogy egy életre feltöltekezzünk velük. Itt a nagy váltás a felnőtté válás ideje.
Ennek már másfél éve. 2012 júniusban gurult ki a lakóautó a garázsból. Már túl vagyunk két nyáron és most megyünk bele a második télbe. Rengeteg élménnyel lettünk gazdagabb.
Azt tudni kell, hogy semmi nem olyan vészes utólag, mint ahogy én a saját elmémből az aggodalom hegyet felépítettem. Az első időkben, csak néztem a robogót, és találgattam, hogy nem lesz-e túl nagy súly az autónak? Aztán kiderült, hogy ha hárman felállunk hátra a motortartóra, akkor az már nehezebb, mint a motor, és az autó sem esik tőle térdre. Meg sem moccan.
Aztán megint csak néztem a robogót, hogy hogyan fogom én ezt feltenni? El sem bírom. Aztán ma már kettő perc és fent is van a helyén.
Hogyan nem hagyjuk el a motort menet közben? Ma ez is kettő perc. Két spanifer és egy csavar megoldja a kérdést.
Főtt a fejem, hogyan cserélem a gázpalackot, hogyan ürítem a wc-t? Mennyi vizet kell használjak a zuhanyzáshoz, hogyan lesz az akkumulátorokkal? Ma már ez is mind kettő perc, és az első kisérletek sem okoztak semmi gondot.
Úgyhogy mindennel könnyen megbirkóztunk. Erre is van egy jó mondás: "Nem aggódunk raktárra!" Ez tényleg igaz, mert semmi értelme nem volt aggódni. Amikor valami nem ment, akkor rászoktam, hogy adok magamnak két napot, egy hetet és érdekes módon aztán hamar és frappánsan megy a dolog. Ez inkább pozitív stressz, mert meg tudtam csinálni.
Az is terv volt, hogy lehetőleg nem kempingre költünk, hanem élményekre. Elvégre nem azért van lakóautónk, hogy kempingbe kelljen menni. Ez is okozott fejtörést az elején, de ez is rutinná vált és persze ma is okoz egy kis stimulációt az átállás, de már gondot nem.
Kiderült, hogy nagyon jól kitaposott úton járunk, ami már évtizedek óta ki van találva. Én nem tudtam és nem érdeklődtem. Nem is ismertem ezt az életet.
DE ez nem az egyetlen ilyen. Nem a lakóautózás a fő, hanem a rengeteg élmény és tapasztalat, amit fel kell fedezni.
Szóval minden szépen alakult és elég időnk volt élményeket, tapasztalatokat az életről tudást szerezni, amiért én ennek az egy évnek örökké hálás leszek.
Csak szurkolni tudok azoknak, akik ugyanúgy kipróbálják magukat, mint az egyszeri diák, vagy a Ludas Matyi, aki világgá ment és érettebb, önállóbb lett. Megtöltötte a tarisznyáját alaposan.
Talán, ha megtehettem volna, akkor 20 évesen mindenképpen eltöltöttem volna így utazgatva egy-két évet és megnéztem volna már akkor magamnak a világot, majd az ilyen tudással felvértezve kezdtem volna a karrieremet. Szerintem 20 évente változik annyit az ember, hogy mindenből mást tud meríteni, mint korábban. Pláne, ha nem hajtja a tatár.
Ez az élet egyrészt filozófiát tanít, másrészt ez egy mini gazdaság amiről gondoskodni kell. Karbantartás, töltés, figyelni a biztonságra és egymásra.
Kettő-három kellemetlenséget leszámítva, (amik így utőlag megint csak szinte semmik, és igazán nem fontosak) nincs semmi, ami azt mondatná velem, hogy hagyjam abba az utat.
Nyilván nem javaslom mindenkinek ezt az életet, mert az butaság lenne. Megpróbálok sok nézőpontot adni, hogy elmélyitsem az olvasóban, hogy lehet váltani, és igyekszem elültetni az élményekben gazdag gondolkodás kis csíráját, hátha kihajt. Természetesen ismerem az érem másik oldalát is. A másik oldal napi tevékenységeit és azokat a gondokat, ami miatt esetleg elképzelhetetlen a mi példánk. Nekem egyenlőre nagyon bejött ez az életforma. Nincsennek szabályok, rengeteg figyelem jut a világra és magamra. Az élmények gyüjtésére és tapasztalati fejlődésre.
Egy okos ember mondta: "Nem az a szabadság, hogy bármit megtehetek, hanem az, hogy nem kell olyan dolgokat tennem, amit nem akarok megtenni."
Minden város, melyben jártam, egy új élmény volt. Szeretem, hogy nem sietünk, hogy mindenhol úgy élünk, mint a helyi emberek. Ismerjük a programokat, a piacot, a jó helyeket. Hogy hova süt délután a nap, és hol finom a kávé. Nem arról szól az utazásunk, hogy egy hét rohanás, egy hét múzeum, egy hét kipihenés...
7 nemzetből több, mint 100 embert ismertünk meg egy év alatt. Mind érdekes történetet mesélt, mind máshogy élt, mind egy új világ volt. Mint a tevekaravánok a sivatagban. Új mesék, új nyelvek, új szokások...
Szeretem, hogy kicsit kipróbáltabb lettem. Tudom, hogy párszor átléptem a saját árnyékomon, és jó látni magam, ahogy tartok valahova. Van egy valamire való célom, követem ezt a célt és élvezem minden napját.
Ez az életmód működik fiatalon és idősen is, ha már megvan a rutin. Már nem aggódom a "nyugdíjamon", mert az már csak "B" terv, hogy otthon várjam a postást. Az ember életében van kb. 25 év, ami a pénzkereset és a család időszaka, aztán hamar gombnyomogatós állásban találja magát, hogy fizesse a csekkeket is és legyen nyugdíja is. Pedig az élete nagyobb részében kezdenie kell magával valamit, ha nem akar a végén céltalan lenni.
Ez az élménymilliomos életmód is egy lehetséges módja. :-)
 |
| ...és egy másik válogatás fotóalbumunkból |
Találkozunk még kicsivel KARÁCSONY előtt!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése