Nem gondoltad, hogy eddig bírjuk, mi!

Ismerőseink, barátaink közül sokan csak most merik bevallani nekünk, hogy az elején nem gondolták volna, hogy ennyi ideig bírjuk a lakóautós életet. De még ma is azt kérdezik magukban - a bátrabbak meg tőlünk -, hogy mi a fene vitt rá minket a váltásra, miért indultunk útnak, miért adtuk fel szép életünket?

Igen, ez nagy kérdőjel, elismerjük. És kívülről egyáltalán nem is érthető. Mindannyian álltunk már értetlenül szeretteink, ismerőseink 1-1 különösnek tűnő döntése előtt. 'Uram bocsá', még rosszallásunkat is kifejeztük néha. Sokat még mai napig sem értettünk meg. Máskor pedig minket néztek furcsa, hitetlenkedő ábrázattal, mikor másképp döntöttünk.

Igen, a kulcsszó a MÁSKÉPP!

- Másképp, mint ahogy elvárt.
- Másképp, mint ahogy megszokott.
- Másképp, mint ahogy Tőled megszokott.
- Másképp, mint ahogy mindenki más csinálja.

Hitünk szerint az emberek nagy része legalább egyszer eljut az életében egy olyan pontra, amikor égeti a vágy, hogy valami "őrültséget" tegyen. Legyen az komplett eszementség, mint például egy gyerekkori álom megvalósítása "vén" fejjel, vagy csak valami más, mint addig, más mint az átlag. Van, aki meglépi, van, aki nem, és a fellángolás után visszasüpped megszokott életébe.

Mi eddigi életünk során már többször eljutottunk erre a pontra. Mertünk ugyan váltani, és egyre jobban feszegettük a berögzült társadalmi modell kereteit, de csak kicsit lógtunk ki a sorból. Egészen 2012-ig, amikor hivatalosan is ÉletVáltók, modern vándorok lettünk.

Ugyan Péter és én más-más utakat jártunk be, de mindketten eljutottunk (többször) egy olyan pontra, ahol feltettük magunknak a következő kérdést:

"Tényleg ennyi az élet? Tényleg csak erről kellene szólnia?"

Adrienne

Én a magam részéről kicsi koromtól tipródtam a 2 oldal között: csináljam úgy, mint a "jó gyerekek", járjam a jól kitaposott ösvényt, VAGY merjek kilógni a sorból, merjek mást választani, mint a megszokott, mint mindenki más, egyszóval merjek más lenni. Nem tudom, te átélted-e ezt életed során, és ha igen, fel tudod-e idézni azt az érzést, amit ez a kettősség kivált az emberből. Egyfelől csábít a másság, az új, másfelől viszont túl gyakran érzed magad tök egyedül a sorból való kilógásod miatt.

Örök dilemma: legyek olyan, mint mindenki, vagy érezzem magam"egyedül", mert másképp döntök?
Évtizedek teltek el úgy, hogy próbáltam ügyesen lavírozni a 2 oldal között. Végigjártam az iskolákat - ovi, általános iskola (bár testnevelés tagozaton, nem csak úgy simán!), gimnázium, főiskola -, DE amikor a gimiben mindenki angolt vagy németet választott második nyelvként, akkor én kitartottam a francia mellett. Hányan, de hányan kérdezték, hogy "miért épp a francia? Az angollal sokkal több mindent lehetne kezdeni..."

Aztán a diploma megszerzése után kapva kaptam az alkalmon, hogy Franciaországban tanulhassak 1 évet, ami akkor (közvetlenül a rendszerváltás után) még nem volt része a "megszokott" menetrendnek.

Két diploma a zsebben, jöhettek a dolgos munka-évek: először (és utoljára!) egy 8-5-ig munka, aztán szép karrier egy multi cég marketingeseként.

4-5 év, és megint eljött az a bizonyos PONT. "Tényleg csak ennyi? Ezt fogom csinálni még évekig?"

Igen, jól sejted. Lecseréltem az életem. Új ország új szakma, másik nyelv, új közösség, stb. És azóta ez még ötször!

Ne érts félre! Nem voltam elégedetlen az életemmel, vagy azzal a sok mindennel és sikerrel, amit a PONTig elértem. Csak azt nem akartam elhinni, hogy nem vár rám más, még több kihívás, még több csoda.

Péter

Ami az elejét illeti, még nem voltak óriási eltérések a "megszokottól": tanulás, röplabda, zeneiskola, gyerekkori csínyek, katonaság... Aztán én egy kicsit más úton haladtam, legalábbis, ami a munkát illeti.

Kezdetben besegítettem a családi vállalkozásba, de elég korán, már gimnazistaként voltak saját, gyümölcsöző üzleteim. Mindig kitaláltam valamit, amivel megteremtettem a zsebpénzemet. Huszas éveim elején pedig már jól menő cégünk volt a testvéremmel.

Úgy 23-24 éves lehettem, amikor először elérkeztem arra a bizonyos PONTra.

Épp akkor költöztem be az első saját, szépen berendezett lakásomba, álltam az erkélyen, és végignéztem az életemen: saját otthon, jó autó, befutott vállalkozás - megvan mindenem, amire ember csak vágyhat. Elégedettséget kellett volna éreznem, és éreztem is.

De akkor megrettentem: "Ennyi? Tényleg ennyi? Elértem, amit lehet és elvárható? ÉS MI VAN MÉG?" Olyan nagy a világ, meg kellene ismerni.

Ezek után jöttek azok a döntéseim, amik miatt ma is sokan csak ingatják a fejüket: fél évre elmentem AZ USA-ba, később kiszálltam a közös vállalkozásból, és új területeken, szakmákban próbáltam ki magam, sikerrel.

Rengeteget utaztam, bejártam Európát, voltam Dél-Afrikában, Ázsiában, lenyűgözött, hogy mennyire mások az emberek, a tájak, a tengerpart, a pálmafa, a zene. Egyre többet akartam látni. Új ismereteket szerezni, még több szakma, még több tudás, még több tapasztalat. A sematikus dolgokat egy idő után bármi legyen is az, nem állhattam. Szerettem és szeretek menni, és legeltetni a szemem, szabadon lelkesedni új dolgokért.

Tovább tágítottam a tér korlátait a mindennapokban is. Nyíregyháza után, Budapest, aztán Kelet-Magyarországot behálózó üzlethálózat, majd francia-olasz vállalkozás, ami együtt járt a külföldre költözéssel. Közel 20 évvel korábban jártam Nizzában, és akkor megfogadtam, hogy egyszer még visszajövök ide, és itt fogok élni. 4 csodás év Nizzában, az álmom megvalósult... és megint ott álltam annál a bizonyos PONTnál!

A munka, a környezet, ha nem változik, akkor kialakul egy olyan állapot, hogy az ember a hétvégékre gondol, melyik étterembe menjek, melyik baráttal találkozzak. Egy idő után elkezd az ember körbe-körbe járni. Itt az egész világ és én körben járok!? Hmm. Mi lenne, ha az út lenne az élet, élménymilliomossá válnék, amíg még fiatal vagyok és bírom a kihívásokat, a változásokat?

Ha nem jön össze, és több lesz vele a nyűg, mint az öröm, majd visszaszaladok a kezdéshez. Vagyis nincs mit vesztenem, de annál többet nyerhetek.

Hogy miért osztjuk meg ezt Veled?

Mert hitünk szerint jó azt érezni, hogy dönthetsz másképp és akkor sem vagy egyedül.

Mert jó tudni, hogy lehet más életed is, mint a mai világ által kondicionált 9-től 17-ig (18-ig, 19-ig...) tartó "gombnyomogatós" munka fűszerezve egy kis valóságshow-val, és a sárga csekkektől való félelemmel.

Mert jó látni, hogy az ÉletVáltás, az elindulás felpezsdíti a tested és a lelked.

És egy kicsit arra is szeretnénk buzdítani, hogy:

MERJ MÁS LENNI, MERJ KILÉPNI A MEGSZOKOTT KERETEKBŐL, MERJ OLYAN ÉLETET ÉLNI, AMIRE MINDIG IS VÁGYTÁL!

Mit szólsz hozzá? Te miért nem indulsz el? Mi akadályoz meg az ÉletVáltásban?

Írd meg bátran itt a kommentek között!